A vadász : 1 .fejezet -- Kezdet és Vég pillanatai |
1 .fejezet -- Kezdet és Vég pillanatai
2006.07.05. 09:51
A jogok JK Rowlinogt és Sosket illetik meg
Hatalmas csata dúlt, mindenütt hallottak és sebesültek hevetek. Mindkét oldalnak hatalmasak voltak a veszteségei. Az össecsapás két főszereplőjét, ez nem tudta érdekelni. Ők csak egymással törrödtek. Végre egymással szemben álltak ismét, Voldemort vagy ahogy a Varázsvilág a nevezi Ő-Akit-Nem-Nevezzünk-A-Nevén. Szemben vele A Kistúlélő.
Párbajoztak.
A párbajozok mögött a távolban Roxfort lángoló tornyai álltak. A Varázslat, amire épült nem engedte, hogy egyszerűen az enyészetté legyen. A két fél közötti harc hihetetlen gyorsaságú volt. Egymás után küldték az átkaikat. Egyetlen célja van mind kettőnek, megölni a másikat. Az egyik a Hatalomhoz vezető út egyik próbájának tartja, hogy végezni tudd e a Kiválasztottal. A másik, pedig csak nyugalmat, és boldog családot akar magának és ennek elengedhetetlen felvétele a Nagyúr halála.
Harry Potter egyetlen egy pillanatra elterelte valami a figyelmét és a Nagyúr egyik átka a mellkasának csapódott. Támadás ereje térdre lökte, amikor a testén hatalmas vágások jelentek meg. Tudta, hogy milyen átokkal találták el. Sectumpsentra, gyorsan elvégezte az ellenátkot. De nem érzett magában elég erőt ahhoz, hogy felálljon, és újra harcoljon vele. Az elméjében újra felhangzott a riasztóbűbáj sürgetése.
- Nos, így végzi a Kiválasztott. Szépen, csendben döglik meg. Nehogy a világ tudomást szerezzen arról, hogy elbukott? Elmondok neked valamit, hogy még nyomorultabbul érezd magad Potter.
- Menjél a picsába Voldemort!
- Milyen harcias vagy, akkor már megértem miért eset belég Vízliék lánya.
- Ginny. -ekkor döbbent rá, hogy miért kiabál olyan hangosan a fejében a riasztóbűbája.
- Igen, látom a szemedben a felismerést. Nincs a Te biztonságosnak hitt, otthonodban. Elraboltuk onnan. Hallanod kellet, volna milyen magasan sikoltozott, amikor a Cruciatust gyakorolták rajta. Nem érzetem magamat ilyen jól Dumbledore halálhíre óta. Szinte kéjérzettel töltött el, hogy hallgathattam. Majd ha veled végzek, akkor megnézem milyen tüzes is valójában az ágyban -ezt már fülébe súgta az előtte térdelő fiúnak. - De ne aggódj jó kezekben, hagytam.
- Ginny...Bocsáss meg. -Harry a következő pillanatban Voldemort szívének szegezte a pálcáját. - Crucio! - Voldemort olyan fájdalmat élt át, amihez képest a teste elvesztésekor érzett az csak egy egyszerű pofonnak tűnt, ehhez képest.
- Nos, milyen kiszolgáltatottnak lenni? -kérdezte mikor távolabb, rúgta Voldemort pálcáját.
- Ne hidd, hogy most megölhetsz! Hocruxaim…
- Ezekre gondolsz? -azzal egy pici zsákból elé szórta az összeset. Voldemort arcára kiült a tömör félelem - Na mihez kezdesz most?
- Ehhez! -a mutató ujját a balkarján lévő sötétjegyre nyomta.
- Ennyire nem lehetsz figyelmetlen! Míg mi körbe jártunk a párbajunk közben, addig én a rétet egy áttörhetetlen Hopponálás gátló mezővel határoltam el. Egyedül maradtál, drága Tom!
- Ne nevezz engemet a mugli apám nevén!
- Itt az ideje, hogy pontot tegyünk a közös ügyünk végére.
- Úgy, ahogy mondott Potter. Adava Kedavra! -pillanatban mikor a pálcája a kezébe került. Ehhez azonban el kellett fordulni az ellenfelétől, az átok előtti pillanatban.
- Már megint hibáztál, Denem. Adava Kedavra! -Harry Potter csak végszükség esetén használta a halálos átkot. A harcmezőről a Halálfalók sikítozni kezdtek a Mesterük távozása, okozta fájdalom miatt. Kivéve azok akik a Jók oldalán harcoltak. Egy barna hajú nő botorkált oda mellé.
- Vége! Ideje ujjá építeni az amit lerombolt.
- Nem Hermione csak most kezdődik. Elviszem annak a pojácának a testét és át adom neki, hogy hatalmas hírverést Csinálhasson magának és a drága Minisztériumának. Aztán elmegyek.
- MI? -nézett rá döbbenten a sógornője - Hova akarsz menni? Vár téged Ginny.
- Már nem, ma reggel jeleztek a riasztó bűbájaim. Valakinek eljárt a szája, és elrabolták. Ő mondta mind ezt. -Voldemort teste felé bökött a fejével.
- Elhiszed azt, amit azaz örült mondott neked? -Voldemortra utalt.
- Hermione. -kezdte lassan Harry - Nem figyelt oda és láttam mindent, igazat beszélt. Életében egyszer, de igazat mondott. Ritka kivételes pillanatai közzé tartozott az amikor nem hazudott. De Hermione ideje mennem. Leadom ezt a dögöt aztán, majd McGalagonnyal is beszélek.
|